//
Sztárok » Kern András

Kern András

Magyar színész, filmrendező. Édesapja könyvelő volt, aki szabadidejében amatőr színjátszással is foglalkozott, sőt íróként egy ifjúsági regényt is jegyzett, így Kernben már 6 évesen megfogalmazódott a gondolat, hogy művész lesz. 10 évesen egy barátjával mindig „filmeset” játszott, együtt járták a várost, Kern volt a rendező, barátja pedig - vállán egy húsdarálóval - az operatőr. 14 évesen Kern egy amatőr filmes szakkör tagja volt, de színészi ambícióit sem adta fel, paródiákkal indult a Ki mit tud?-on, mely országosan ismertté tette. 1965-ben megnyert egy amatőrfilm-fesztivált Mi lesz? című filmjével. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1970-ben végezte el, majd a Vígszínházhoz szerződött, melynek a mai napi tagja - hosszú pályafutása alatt számos rangos díjat nyert: Jászai Mari-díjas, Érdemes és Kiváló művész. Számos karaktert sikerrel formált meg a vásznon, színészi pályája kezdetétől filmezik. Sándor Pál többször rendezi sikerrel: a Sárika, drágám című filmjében filmrendezőt játszik, a Régi idők focija című moziban egy tartalék focistát, a Szabadíts meg a gonosztól című alkotásban egy sodródó fiatalembert alakít, a Ripacsokban egy ambiciózus varietéművészt, de felbukkan a rendező Herkulesfürdői emlék című filmjében is. Kisebb szerepekben láthatjuk olyan emlékezetes filmekben, mint Fábri Zoltán két rendezése, az egy régi bűn nyomában járó Plusz-mínusz egy nap, illetve a Déry Tibor regénye nyomán készült 141 perc a befejezetlen mondatból. 1995-ben saját rendezésű nagyjátékfilmmel jelentkezett - a Sztracsatella című mozi, melynek a főszerepét is ő alakítja - egy idegi kimerültséggel küszködő karmester és egy pszichiáternő (Eszenyi Enikő) románcát mesélte el. Koltai Róberttel közösen rendezte meg nagy színpadi sikerét, A miniszter félrelép című mozit, melyben a miniszter szerepét jegyezte. A 90-es évek második felétől főként könnyedebb hangvételű filmekben, komédiákban szerepel a vásznon (6:3, avagy játszd újra, Tutti, Meseauó, Csocsó, avagy éljen május 1-e!, Apám beájulna,). 2004-ben közös forgatókönyvet írt Ragályi Elemérrel (aki operatőre és rendezője is volt a produkciónak) és leforgatták a Csudafilmet, melyet 2005. január 16.-án mutatnak be. Fontosabb színházi szerepei: Miller: Közjáték Vichyben fiú; Monceau, színész, Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő Erich; Tündérkirály, Déry-Presser-Pós: Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról fiú, Bereményi-Kern-Marton-Radnóti-Presser: Harmincéves vagyok, Kesey: Kakukkfészek Billy Bibbit, Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés Raszkolnyikov; Ördögök Pjotr Verhovenszkij, Shaw: Szent Johanna Dauphin, Shakespeare: Minden jó, ha vége jó bolond; III. Richárd Richárd; Ahogy tetszik Jacques, Heller: A 22-es csapdája Yossarian, Füst Milán: A sanda bohóc Goldnágel Efráim, a sanda bohóc, Székely János: Vak Béla király Kálmán, Frayn: Ugyanaz hátulról Lloyd, Woody Allen: Játszd újra, Sam! Allan Felix, Rejtő-Schwajda: A láthatatlan légió Vanek B. Eduárd, Simon Gray: Kicsengetés Mark Sackling, Sütő: Álomkommandó Manó, Dunai: A nadrág igazgató, Gorkij: Éjjeli menedékhely Szatyin, Kornis: Körmagyar A milliomos, Koestler-Kingsley: Sötétség délben Rubasov, Brecht-Weill: Koldusopera A kolduskirály, Ibsen: Nóra Rank doktor, Molnár: Játék a kastélyban Turai, Pörtner: Hajmeresztő Victor Rosetti, Dürrenmatt: A nagy Romulus nagy Romulus, Strindberg: Haláltánc Kurt, Turgenyev: Egy hónap falun Rakityin, Stoppard: Ez az igazi Henry, Szomory: Hermelin dr. Plundrich Károly, Ray Cooney: A miniszter félrelép Richard Willey (vendégjáték József Attila Színház), Haöek-Spiró: Svejk Svejk, Kern-Presser: Szent István körút 14. Kern András: Spencer, Gorkij: Nyaralók, Miller: Az ügynök halála, Neil Simon: Furcsa pár, Eisemann-Halász- Békeffi: Egy csók és más semmi, Gogol: A revizor
A modell szerint az ágyban is kell az összhang.
Mindent el szoktam érni, amit akarok… – vallja az énekesnő.
A modell elárulta, hogy mindenben szeret kísérletezni.
A pornós megmutatta, hogy szerinte milyen a formás kebel.
Az énekesnő nem csak a fotóin tud forróvérű lenni.