Michael Maloney

Nehezen indult Maloney karrierje, eleinte sorozatokban (többek között a Forsyte sagában) és tévéfilmekben vállalt szerepet. 1989-ben Kenneth Branagh V. Henrik című filmjében játszott, ekkor ismerte meg az arcát a közönség. Közben folyamatosan fejlesztette színpadi tudását is. Színészi pályája során többször hozta össze a sors Shakespeare-művekkel, 1990-ben és 1996-ban is felbukkant egy-egy Hamlet adaptációban, előbb Mel Gibsonnal, majd Kenneth Branagh-val dolgozott. Branagh Oscar-jelölést kapott forgatókönyvéért.
Maloney rendszeresen hallható volt a BBC Radio 4 rádiójátékaiban, két sorozathoz is adta a hangját a High Table, Lower Orders és a His Master’s Voice című rádiódrámákhoz. Szerepelt bollywoodi filmben is, az I See You-ban egy rendőrt alakított.
Korábbi filmjei: Szívből igazán; Othello; Hamlet , vagy amit akartok; Irány a falu; Egy botrány részletei; Harcosok - Attila, a hun, Bábel




