//
Sztárok » Hajós András

Hajós András

A budapesti születésű Hajós András a Madách Imre Gimnáziumban érettségizett, utána - még néhány éven keresztül - a jogi karra felvételizett, ám sikertelenül. Nem akart azonban diploma nélkül maradva "szégyent hozni" agykutató édesapjára, ezért beiratkozott a szociológia szakra.

Mégsem érzett magában akkora tudásszomjat, hogy folyton a könyveket bújja. Inkább belevetette magát az életbe, és rengeteg munkát kipróbált: volt már pincér, menedzser, sajtós a városházán. Becsvágya azonban nem engedte, hogy megállapodjon valahol, állandóan valami újat keresett.

Hajós András együttese, az Emil Rulez 1993-ban alakult, de lassan jött a siker. "Évekig hiába kopogtattunk minden ajtót, és amikor már feladtuk, akkor történt meg az áttörés. Egy barátunk, aki az Est Fm-ben dolgozott, bevitte egyik kazettánkat. Betette, és a hallgatóknak nagyon megtetszett. Ezután a kiadók is elkezdtek érdeklődni irántunk, és azóta már túl vagyunk egy nagylemezen" – mondta.

Az egyik koncerten megtetszett két médiában dolgozó ismerősének a számok közti magánszáma, jópofa szövegei, és eszükbe juttott, hogy akár egy tévéműsorba is jó lehet. Andrásék felbuzdulva a lehetőségen csináltak egy komplett próbaadást, rendesen stúdióbérléssel, díszletekkel, meghívott vendégekkel, zenekarral, és a felvételt elküldték a tévécsatornáknak. A TV2 lecsapott az ötletre, és megvették a produkciót. Hajós műsora 2003 tavaszától volt látható Magánszám címmel a TV2-n.

A műsor egyedi hangvétele, több műsorelem kombinációjából felépülő szerkezete, és nem utolsó sorban az "antisztárnak" is nevezhető műsorvezető új műfajt jelentett a magyar tévézésben. Az igényes talk-show a statisztikák szerint tetszett a nézőknek, bár Hajós András az első adásokon rettenetesen izgult, remegett a lába. Egészen addig, amíg bele nem kezdett szövegébe. "Megvilágosodtam! Rájöttem, hogy ez hiányzott még az életemből!" – újságolta a felvétel után.

2004-től egy másik csatornán, a Viasat3-on folytatta tévés pályafutását. Három hónapon át hetente háromszor jelentkezett Késő este Hajós Andrással című show-jával, mígnem a csatorna vezetése hirtelen letiltotta műsorát.

Ezután átpártolt az RTL KLub Heti Hetes című műsorához, ahol gyorsan beilleszkedett a népszerű humoristák közé, így jelenleg a nézők hetente élvezhetik fergeteges beszólásait.

Egy kisfia és egy kislánya van.

A modell szerint az ágyban is kell az összhang.
Mindent el szoktam érni, amit akarok… – vallja az énekesnő.
A modell elárulta, hogy mindenben szeret kísérletezni.
A pornós megmutatta, hogy szerinte milyen a formás kebel.
Az énekesnő nem csak a fotóin tud forróvérű lenni.