//
Sztárok » Hajdú Piroska

Hajdú Piroska

Magát közvetlennek, kedvesnek és jószívűnek tartja, ugyanakkor önfejű és makacs is, nem szeret veszíteni. Nem mindig mondja ki azt, amit gondol, de a szeméből látszik a véleménye. Egészségesen féltékeny, az például idegesíti, ha egy pasi mellette egy másik nőt néz. Eddig még nem találta meg a számára megfelelő társat. Jó feleség lenne, mert megadná azokat a dolgokat, amit egy férfi elvár: szeretetet, gondoskodást. Szerinte szerelemből kell házasodni. Talán szeretne még gyereket, a kora miatt azonban ez necces kérdés, mert ugye a gyereket fel is kell nevelni. Az őszinte, nyitott humoros, intelligens embereket szereti, utálja az agresszív, magamutogató embereket.

Legromantikusabb élménye: párjával egy vitorláson a Balatonon pezsgőztek, naplementekor. Nagyon romantikus alkat, szereti a gyertyafényes vacsorákat, sétákat. Imádja a gyertyákat. Meglepte például már úgy párját Valentin napkor, hogy szirmokat szórt szét a lakásban, gyertyákat gyújtott, pezsgőfürdőt készített elő, és szexis fehérneműt húzott.

Legnagyobb csalódása: barátnője, aki kihasználta őt, sokszor kért tőle kölcsön. Más barátnőkben is csalódott, akik kicsacsogták bizalmas dolgait.

Álmai pasija: sármos, és legyen kisugárzása. Szikrát akar, és azt, hogy beleremegjen, ha a pasira néz! Előny, ha magas, romantikus, intelligens, őszinte. Kell a közös érdeklődési kör, a megbízhatóság, az ápoltság, és nem hátrány, ha a pasi kimutatja az érzelmeit felé. Mindenképp udvarolnia kell!

Legmegrázóbb élménye: apja betegsége

Álmai randija: egy romantikus kastélyban történne, vagy Olaszországban, egy gyertyafényes vacsorát is el tudna képzelni.

• Meg szeretné közelebbről ismerni Dánielt. Egy igazi botrányhős, de szerinte ez csak álca, mert valójában egy érzékeny, szeretetre éhes férfi, aki ráadásul nagyon intelligens.

• Szerinte a Dánielhez illő ideális nő őszinte, mély érzésű, aki belső és külső tulajdonságaival el tudja őt varázsolni.

• Tanulmányozta Dániel életpályáját, és nagyon szimpatizál Párizs-imádatával

• Nem tervezi el előre, milyen lenne egy randi Benkővel, szerinte jönni fog az magától, de ő már amiatt is hálás, hogy Dániel beválogatta

A nyíltsága és a humora tetszik neki Dánielben a legjobban. Nem változtatna rajta semmit, ő így egy egyéniség.

A modell szerint az ágyban is kell az összhang.
Mindent el szoktam érni, amit akarok… – vallja az énekesnő.
A modell elárulta, hogy mindenben szeret kísérletezni.
A pornós megmutatta, hogy szerinte milyen a formás kebel.
Az énekesnő nem csak a fotóin tud forróvérű lenni.