Farkasházi Réka

Réka Cegléden született. Édesapja művelődési menedzser, édesanyja pedig kozmetikus. Egy húga van. 2001-ben ment férjhez, 2004-ben pedig kisfia született.
- Az első filmszerepemet tizenhét évesen játszottam, Elek Judit Ébredés című filmjében. A gimnázium elvégzése után felvételt nyertem, a Gór Nagy Mária Színitanodába. Elsőévesként Csipkerózsikát játszottam a Fővárosi Nagycirkuszban, majd Erdőss Pál: Gyilkos kedv című filmjében alakítottam főszerepet. Szintén főszerepet kaptam: Fischer Gábor rendezőszakos főiskolai hallgató, vizsgafilmjében.
Jelenleg a Karinthy Színházban játszom két darabban. Szőke Andrással 2006 nyarán forgattam a Hasutasok című filmet. 2004-ben Juga Veronikával babaszakácskönyvet jelentettünk meg Csemetéink csemegéi címmel. 2006-ban jelent meg Samunadrág című gyermekeknek szóló verses lemezem, amivel most – négytagú zenekarom kíséretében – az országot járom.




