Arnold Schwarzenegger

Egy osztrák kis faluban született szegény családban. Először fociedzője javaslatára kezdte látogatni a helyi konditermet, majd házuk pincéjében alakította ki gyúrószobáját.
1965-ben katonai szolgálatát töltötte éppen, amikor Stuttgartban elnyerte a Jr. Mr. Universe címet. Eltávozási engedélye hiányában rövid börtönbüntetésre ítélték.
1965 és 1980 között hét Mr. Olimpia és hat Mr. Universe címet szerzett.
Közben beindult filmes karrirje is, amit először az a furcsa akcentusa gátolt, ami később egyik védjegyévé vált. Először angol órákat vett, majd Santa Monicában útépítőként dolgozott 3 hónapig nyelvgyakorlás céljából.
Első sikerét a Hercules New Yorkban című filmben aratta, majd következtek sorban a főszerepek: Conan a barbár, Kommandó, Terminátor I, II, III, Predator, Az emlékmás, Ikrek, Ovizsaru.
2000-ben fordult a politika felé és 2003-ban őt választották Kalifornia 38. kormányzójává. Ebben a minőségében sokat tesz az egészséges életmód támogatásáért és a globális felmelegedés megakadályozásáért.
Felesége Maria Shriver, az egykori Kennedy elnök unokahúga, két lányuk és két fiuk van.




