//
Sztárok » Csomor Csilla

Csomor Csilla

Becenév: Csilli

Kedvenc autó: mikor, mi

Kedvenc szín: kék-sárga

Kedvenc étel: túrós csusza

Kedvenc sport: minden, ami vízi

Pontosan 173 évvel és 27 nappal Déryné Széppataki Róza születését követően jöttem világra Jászberényben. Maga a tény, hogy nagy elődöm is ebben a városban látta meg a napvilágot, egy kicsit determinálta pályaválasztásomat. A tréfát félretéve: tízéves voltam, amikor Jászfényszarun alakult egy amatőr színjátszó csoport, melynek tagja lettem, és belekóstolhattam a színjátszás örömeibe.

Az első sikereim után már meg sem fordult más a fejemben, minthogy színész legyek. A pályára tudatosan készültem. Énekelni, táncolni tanultam, rendszeresen vettem részt szavalóversenyeken és színjátszó fesztiválokon. Gimnáziumi tanulmányaimat befejezve felvételt nyertem a Színház és Filmművészeti Főiskola színész szakára.

1988-ban diplomáztam, és még ebben az évben a győri Kisfaludy Színházhoz szerződtem. Négy csodálatos évadot töltöttem a Rába-parti városban, 16 főszerepet játszottam el. Közöttük: Csehov Sirályában Nyinát, Molnár Ferenc Olympiáját, a Lear királyban Cordéliát, Bulgakov Ádám és Évájában Évát, a Potyautas és az Imádok férjhez menni női főszerepét.

1992-ben azonban mégis megváltam a győri színháztól, Budapestre hívtak a Nemzeti Színházhoz, melynek azóta is tagja vagyok. Pompás szerepeket, remek karaktereket formálhattam meg az elmúlt évadokban.

A modell szerint az ágyban is kell az összhang.
Mindent el szoktam érni, amit akarok… – vallja az énekesnő.
A modell elárulta, hogy mindenben szeret kísérletezni.
A pornós megmutatta, hogy szerinte milyen a formás kebel.
Az énekesnő nem csak a fotóin tud forróvérű lenni.