Charlize Theron

Születési hely: Benoni, Dél-Afrikai Köztársaság
Foglalkozás: színésznő
Becenév: Charlie
Születési név: Charlize Theron
Honlap: www.charlizetheron.com
Érdemes tudni:
Az Oscar-díjas dél-afrikai színésznő balett-táncosként kezdte pályafutását, majd Európába költözött, ahol modellként próbált szerencsét. A szépséges Theron azonban nem elégedett meg a kifutók világával, újból a színpad felé kacsingatott, ám egy térdsérülés miatt végleg le kellett tennie balett-táncosi karrierjéről. Ekkor döntött úgy, színésznő lesz, és felszállt egy Los Angeles-be tartó repülőre.
Kisebb filmek után Az Ördög ügyvédje női főszerepe hozta meg számára a sikert, majd 2003-ban az Oscar-díjat is átvehette a Szörny című filmben nyújtott alakításáért, aminek kedvéért a karcsú színésznő több mint tíz kilót felszedett magára.
A színésznőnek nehéz gyerekkora volt, egy dél-afrikai farmon nőtt fel, és 15 éves korában kénytelen volt végignézni, ahogy anyja, önvédelemből, megöli apját.
- Mindig is anyuci lánya voltam, mindig úgy éreztem, meg kell őt védenem - mondta a sztár.
Párjával, Stuart Townsenddel négy éve van együtt, ám a férfit már háromszor is kikosarazta, ennek ellenére azt nyilatkozta, úgy érzi, számára Stuart azt igazi.




