Bruce Willis

Születési hely: Idar-Oberstein, Németország
Foglalkozás: színész
Becenév: Bruno
Születési név: Walter Bruce Willis
Honlap: www.brucewillis.com
Érdemes tudni: A Die Hard-filmek sztárja egy németországi katonai bázison látta meg a napvilágot, ám gyerekkorát már Amerikában tölötte. Mindig is színésznek készült, ám kezdetben bártenderkedéssel tartotta el magát New York-ban. A filmiparba is a koktéloknak köszönhetően került, egy filmes ugyanis épp egy bártender szerepére keresett valakit, így kapóra jött neki a sármos Willis. Mr. Willis főként akciófilmekben domborított, legendás szerepeiben atlétatrikóban száll harcba a világ megmentéséért. A sztár 2001-ben azt nyilatkozta, nem vállal több ilyen szerepet, ennek ellenére legutóbb kiégett zsaruként tűnt fel a Sin City című képregény-feldolgozásban. Demi Moore-ral több mint 10 évig évig számítottak Hollywood ünnepelt sztárpárjának, ám meg nem nevezett okok miatt 2001-ben elváltak útjaik. A pletykák szerint azonban Bruce remekül kijön exneje új kedveseével, Ashton Kutcherral. A színész állítólag Amerika ügyeletes tinisztárjával, Lindsay Lohan-nel került intim viszonyba. A színész politizál is. Mr. Willis a republikánus pártot támogatja, nem állt viszont ki Bob Dole elnökjelölt mellett, mert az erkölcstelennek találta a Striptease című filmet, amiben Demi vált meg ruhadarabjaitól.




