//
Sztárok » Bono

Bono

Születési hely: Dublin, Írország

Foglalkozás: zenész, énekes

Becenév: Bono, B-man, Bono Vox

Születési név: Paul David Hewson

Honlap: www.bonoonline.hu

Érdemes tudni:

A U2 sztárja, akit az egész világ csak Bonóként ismer, majdnem három évtizede, 1976-ban kezdte pályafutását. Igaz, énekelni és gitározni akkor még nemigen tudott, mégis jelentkezett egy hirdetésre, amelyben egy alakuló rockegyütteshez kerestek tagokat. A zenekar egy kémrepülőgépről kapta nevét, a U2 név hallatán azonban ma már mindenkinek csak a With or Without You, a Beautiful Thing vagy a Hold Me Thrill Me című slágerek ugranak be.

Az ír rocksztár, akinek védjegyévé vált a napszemüveg és bőrdzseki, 1982-ben vette feleségül középiskolai szerelmét, Alison Stewartot, akivel azóta is boldog házasságban élnek. Négy gyerekük van.

Az énekes jótékonykodik is, az AIDS és a szegényég ellen vívott küzdelméért 2003-ban Nobel-békedíjra jelölték, Jacques Chirac francia köztársasági elnök pedig lovagi érdemrenddel tüntette ki a sztárt, aki a jótékonykodással kapcsolatban azt mondta:

- A Live Aid csak kezdet. Az emberek nem jótékonykodást akarnak. Nem morzsákat akarnak az asztalukon, hanem asztalnál szeretnének ülni.

A többszörös Grammy-díjas zenész így fogalmazta meg életfilozófiáját:

- Dolgozz úgy, mintha nem lenne szükséged pénzre, szeress úgy, mintha sosem fájt volna semmi, és táncolj úgy, mintha senki sem látna

A modell szerint az ágyban is kell az összhang.
Mindent el szoktam érni, amit akarok… – vallja az énekesnő.
A modell elárulta, hogy mindenben szeret kísérletezni.
A pornós megmutatta, hogy szerinte milyen a formás kebel.
Az énekesnő nem csak a fotóin tud forróvérű lenni.